Először tisztázni kell a két fogalmat, amelyeket a köznyelv sokszor szinonimaként használ, de a számviteli törvény élesen elkülöníti őket.
• Az értékvesztés a követelés könyv szerinti értékének csökkentése annak várható megtérülési értékére, miközben a követelés jogilag még fennáll. Ez a számviteli törvény (Szt.) 55. §-a alapján kötelező elvégezni, ha a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján a követelés teljes összegben való megtérülése kétséges.
• A leírás ezzel szemben a követelés teljes kivezetését jelenti a könyvekből, amelyre akkor kerülhet sor, ha a követelés jogilag megszűnt (például engedménnyel elengedték, bírósági eljárás eredménytelenül zárult, az adós jogutód nélkül megszűnt).
Mikor kötelező az értékvesztés elszámolása?
Az Szt. 55. § (1) bekezdése alapján a vállalkozásnak a mérlegkészítés napjáig ismertté vált, a minősítést alátámasztó információk alapján kell döntenie az értékvesztésről. A törvény nem határoz meg konkrét késedelmi napot, amely automatikusan kötelezővé teszi az értékvesztést, a minősítés a vállalkozás feladata.
A gyakorlatban azonban a könyvelőknek és könyvvizsgálóknak saját mércéik alakultak ki. Általánosan elfogadott, hogy a 365 napot meghaladóan lejárt, behajtási lépések ellenére sem rendezett követelések esetén az értékvesztés elszámolása erősen indokolt. Ha a mérlegben teljes névértéken szerepelnek ilyen tételek, az a valós képet torz módon mutatja be.
Például egy kereskedő cég 5 millió forintos követeléssel rendelkezik egy olyan vevőjével szemben, amelynél felszámolási eljárás indult. A mérlegkészítés napján ez a tény már ismert. Az értékvesztés elszámolásának elmulasztása ebben az esetben az Szt. valódiság elvét sérti. Ha a mérlegkészítés napján ismert, hogy az adós felszámolás alatt áll, és az értékvesztés mégis elmarad, a könyvvizsgáló korlátozó záradékot adhat, a NAV ellenőrzés során pedig a torzított eredmény alapján számított adóalap megtámadható.
