A kifejezetten az otthonfelújítási támogatások jogtalan igénybevételére létrehozott cégek elhitették a pályázati rendszerben járatlan, sokszor halmozottan hátrányos körülmények között élő magánszemélyekkel, hogy a pályázat elnyeréséhez nem kell a munkákat ténylegesen elvégeztetni, mert azt nem ellenőrzik, elég csak a számlákat benyújtani. A tájékozatlan magánszemélyeknek pedig csak a pályázati pénzek töredékét ígérték közreműködésük fejében – olvasható a közleményben.
Az adóhatóság kiemelte, hogy a Magyar Államkincstárral együttműködve valamennyi pályázatot alapos kockázatelemzésnek és szigorú ellenőrzésnek vet alá, ha pedig a számlák hiteltelenségét állapítja meg, azt minden esetben jelzi a kincstárnak, így a támogatás "semmiképpen nem landolhat illetéktelen kezekben", továbbá minden ilyen esetben feljelentetéssel él a társaságok ügyvezetői és a velük együttműködésben eljáró szervezőkkel szemben.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az együttműködés a csaló cégekkel, az azokat képviselő „felhajtókkal” jelentős kockázatokat hordoz magában a pályázóknak is, a jogtalanul benyújtott támogatási igény jogkövetkezményeivel ugyanis az érintett magánszemélyeknek is számolniuk kell.
A vidéki otthonfelújítási program célja egyrészt, hogy esélyt teremtsen az ötezernél kevesebb lakosú településeken élők lakhatási körülményeinek javítására, másrészt, hogy lehetőséget biztosítson a tisztességes vállalkozásoknak megrendeléseik, bevételeik gyarapítására. A vidéki otthonfelújítási támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb hárommillió forint – olvasható az MTI közleményében.
